” A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott. ” – Indul Jány Gusztáv 1943. január 24-én, kiadott híres, hírhedt parancsa, amely a magyar csapatok visszavonulását elrendelte a keleti hadszíntérről. Az igen kemény hangú és igazságtalan parancs óriási felháborodást és elkeseredettséget váltott ki a 2. magyar hadsereg leharcolt, fáradt katonáiban. Az 1943. április 4-én kiadott új parancs, ugyan törölte a fenti állításokat, helyrehozni már semmit nem tudott.
Éppen 75 éve történet.
Ennek kapcsán szeretném röviden bemutatni, a 2. magyar hadsereg történetét. Hogy mi történt a keleti fronton 1942. júliusa és 1943. januárja között.
Az elkövetkező hetekben (minden héten egy fejezettel) , kronologikus sorrendben fogom az eseményeket bemutatni. A hadtörténeti részeket frontnaplókkal árnyalva, ezzel a személyes aspektust is láthatóvá téve.
Induljon hát az előzményekkel, a tárgyalásokkal, az első rész.
A tárgyalások
Németország 1941. június 22-én támadta meg Oroszországot. Szövetségeseinek katonai segítségére ekkor még nem tartott igényt. Ám a Barbarossa-terv kudarca után, 1941 decemberében ez a helyzet jelentősen megváltozott.1 A keleti fronton dúló harcokban való részvétel részleteinek tisztázására 1942. január 8-án Budapesten indultak meg a tárgyalások Ribbentrop német külügyminiszter és a magyar vezetők között. A tárgyalások eredményéről Weber tanácsos távirata így tudósított: „Horthy kormányzó és Bárdossy miniszterelnök a kérdést a kormány többi tagjával megtárgyalta, és a tárgyalások utolsó napján adtak választ a birodalmi külügyminiszter úrnak; e szerint Magyarország ugyan nem bocsáthatja rendelkezésre hadseregét száz százalékban a keleti hadjárat céljára, de hajlandó lehetőségeinek legszélső határáig elmenni, azaz a hadjáratban az eddiginél lényegesen nagyobb erőkkel részt venni.”
Annak érdekében, hogy megállapodjanak arról, hogy ez ténylegesen mekkora haderőt jelentsen, Wilhelm Keitel tábornok január végén Budapestre érkezett, hogy Szombathelyi Ferenc vezérezredessel folytasson tárgyalásokat. Ennek eredményéről Jagow (Németország budapesti nagykövete) a következőképpen tájékoztatta Ribbentropot: „Keitel vezértábornagy most közölte velem a magyar katonai körökkel folytatott nem egészen simán lezajlott tárgyalásainak az alábbiak szerinti eredményét. Magyar részről hozzájárultak, hogy ez év tavaszán három (3) hadtestet, egy erős gyorsköteléket és később még egy könnyű hadosztályt vetnek be. Ezen túlmenően öt (5) dandár marad biztosító kötelékként megszállt területeken. Tekintettel a harci kötelékek felszerelési nehézségeire és annak szükségességére, hogy a hiányokat német anyagokkal kell pótolni, az OKW főnöke az engedélyezett katonai köteléket elegendőnek tartja, és nem kívánja azokat tisztán számszerű növelését.”
A jelentésben a ” nem egészen simán” arra utal, hogy a tárgyalásokat többször meg kellett szakítani a tárgyalópartnerek túlzott hevessége miatt. Ugyanis a német katonai vezetés a teljes magyar haderő három hadseregére igényt tartott. Ezt csak hosszas és kemény tárgyalásokkal sikerült lecsökkenteni Szombathelyinek a 2. hadseregre.
A tárgyalásokat, és azok eredményeit hivatalos iratban nem rögzítették, csak a későbbi visszaemlékezésekből és a tanúvallomásokból lehet rekonstruálni azokat. A megállapodás megszületése után beindult hazánkban a hadigépezet. Első feladatként fel kellett tölteni a frontra kiküldendő 2. hadsereget emberekkel. Ez 200 000 főt jelentett. A mozgósításra a szombathelyi III., a pécsi IV. illetve a miskolci VII. hadtestet jelölték ki. A kormány döntése szerint a behívásoknak igazságosan kellett eloszlania. Az ország egyetlen területét sem érinthette erősebb mértékben.
A magyar hadsereg 1942-ben igen kis létszámú volt és fegyverzetbeli hiányosságai is csökkentették ütőképességét. Az 1938-as győri program volt hivatva a hadsereg felszereltségének javítására és valójában enyhítette a hadsereg korszerűtlenségét. A program a hadsereg fejlesztését kiemelten fontosan kezelte. Az eredetileg 5 évesre tervezett program 1939-ben indult el, és a hadsereg fejlesztésére nagyságrendekkel nagyobb összeg lett költve, mint azt eredetileg a terv előirányozta. Ennek ellenére nem vált igazán ütőképessé. Főként nem a Szovjetunió hadseregével szemben.
A magyar hadvezetés, komoly hiánnyal küzdött a tisztek terén is. Az állomány feltöltése érdekében sok civil értelmiségit hívtak be, mint tartalékos tisztet. Így a 2. magyar hadsereg több mint fele, rendhagyó módon, civil, azaz tartalékos volt: orvosok, ügyvédek, mérnökök, tanárok. Számuk az idő előre haladtával és az emberveszteség számbeli növekedésével fokozatosan emelkedett.
A német csapatok, Hitler utasításának értelmében Sztálingrád és a kaukázusi olajmezők ellen vonultak. A magyar alakulatok feladata ezen utasításhoz kapcsolódóan az volt, hogy a Don nyugati partján több hídfőállást is képező orosz csapatokat visszaszorítsa a folyó másik oldalára.
A magyar csapatok hosszú vonatút után érkeztek meg a kirakodási helyükre.
