A 2. magyar hadsereg a keleti fronton. IV. rész. A naplók

A hídfőcsaták lezajlása után egy rövid, nyugodtabb időszak következett 1942. szeptember 16.- 1943. január 12-ig. így elérkezett a pillanat az eddigiekben felhasznált naplók illetve szerzőik bemutatásához. Néhány frontnaplónapló már korábban is megjelent nyomtatásban, de jellemző módon amikor a háborút követően Magyarország a kelet blokk része lett, ezek a tulajdonosok fiókjainak a legmélyére süllyedtek. 1942-ben a […]

A 2. magyar hadsereg a keleti fronton II. rész. A kivonulás.

Gyakran olvasható az a vád, hogy a 2. magyar hadsereget meghalni küldték ki a frontra illetve hogy eleve nem is volt cél megfelelően felszerelni őket. Ez így ebben a formában nem igaz. Valójában a katonai vezetés igyekezett a lehetőségeihez képes jól és modern eszközökkel felszerelni a kivonuló csapatokat. Az már más kérdés, hogy ezek a […]

A 2. magyar hadsereg a keleti fronton I. rész

” A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott. ” – Indul Jány Gusztáv 1943. január 24-én, kiadott híres, hírhedt parancsa, amely a magyar csapatok visszavonulását elrendelte a keleti hadszíntérről. Az igen kemény hangú és igazságtalan parancs óriási […]